Beltenyésztés , beltenyésztéses leromlás

A beltenyésztést nyílméregbéka tenyésztés szempontjából közelítem meg, némi kitérőkkel a könnyebb érthetőség miatt.

Néhány alapfogalom értelmezésén keresztül válik csak érthetővé a mondanivalóm. Megpróbálom amennyire csak lehet, ezt is nyílméregbékás szemszögből megközelíteni.

 

Mutáció

Az örökítőanyagban bekövetkezett véletlen változás, ami tovább öröklődik. 

A törzsfejlődés alapja a mutáció. Mutáció teszi lehetővé, hogy új tulajdonságok jelenjenek meg, és tovább öröklődjenek. Azok, amik a túlélést és a szaporodást segítik, azok az új tulajdonságok nagy valószínűséggel fenn fognak maradni. Azok, amik a túlélést és a szaporodást gyengítik, azok nagy valószínűséggel el fognak tűnni. 

Tenyésztett állatoknál (terráriumi körülmények között a nyílméregbéka is tenyésztett állat) a tenyésztő számára kívánatos tulajdonságokat örökítő mutációk fenn fognak maradni, a nemkívánatosak el fognak tűnni.  Egy tulajdonságot meghatározó génvariánst allélnak nevezünk. 

(Természetesen ez egy nagyon leegyszerűsített magyarázat, mert egy allél több tulajdonságot is meghatározhat, és fordítva is, vannak több allél illetve gén által öröklődő tulajdonságok. Illetve vannak, amik csak környezeti hatásokra jönnek létre, nem a genetika határozza meg, és vannak amik genetikailag meghatározottak, de csak környezeti hatásokra jelennek meg, illetve tűnnek el.)

 

Lappangás

Mivel a mutációt a véletlen “szüli” ,a hasznossága is véletlenszerű. Az új mutációknak csak az elenyésző része bizonyul hasznosnak. Az új mutációk jelentős része recesszív módon öröklődik. 

A nukleinsavak kettős spirált alkotnak, ennek bizonyos részein vannak az allélok, gének, ezek hosszú sora térbeli alakot vesz fel (különböző csavarodások mentén, és fehérjékhez kapcsolódva) egy nagy egységet alkotva, amit kromoszómának hívunk. Jellemzően meghatározott, hogy egy fajnak hány kromoszómája van, illetve hány kromoszómapárja. A pár egyik tagját az anyától, a másik tagját az apától kapja.

Van egy dominancia sorrend, ami meghatározza, ha különböző allélok is jelen vannak (heterozigóta), akkor melyik tulajdonság fog megjelenni. A domináns tulajdonság megjelenik, a kevésbé domináns nem. Tehát ha a szülőktől két különböző tulajdonságot örökölt, akkor csak a dominánsabb fog megjelenni. (Természetesen ez sem ilyen egyszerű, de próbálom leegyszerűsítve magyarázni az érthetőség miatt) 

Nagyon sok tulajdonság öröklődik recesszíven (lappangóan). Azért, mert lappangóan öröklődik, az nem azt jelenti, hogy káros vagy hátrányos. 

Jó példa erre a lovak színének öröklődése. Ennél a dominancia sorrend: Szürke, pej, fekete, sárga. A legdominánsabban öröklődő tulajdonság a szürke, és a legkevésbé dominánsan öröklődő a sárga. Azt hiszem, az mindenkinek egyértelmű, hogy a lovak szaporodását, vagy használatát a színük nem befolyásolja. A sárga ló ugyanolyan jó, mint a szürke. 

 

Beltenyésztés

Beltenyésztés, ha rokonságban álló egyedeket keresztezünk egymással.

 

Beltenyésztéses leromlás

Ez az, ami érdekli az embereket, ennek az érthetősége miatt volt szükség a fenti magyarázatra.

A legtöbb egyed hordoz magában sok olyan allélt, ami hátrányos. Minél közelebbi rokonságban lévő egyedeket minél több generáción keresztül egymással pároztatunk, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a lappangó tulajdonságok felszínre kerüljenek. Egyre több allélpárja válik egyformává, azaz homozigótává (mindkét szülőtől ugyan azt az allélt örökli). Homozigóta állapotban a recesszív tulajdonság is megjelenik, ha ez a tulajdonság hátrányos, akkor ez a hátrányos tulajdonság fog megjelenni. Minél nagyobb a beltenyésztettség foka, annál több tulajdonságra lesz homozigóta, és annál valószínűbb, hogy az eddig lappangó előnytelen tulajdonságok meg fognak jelenni. 

A beltenyésztés miatt megjelenő előnytelen tulajdonságokat hívjuk beltenyésztéses leromlásnak. 

Beltenyésztés során nem csak annak nagyobb a valószínűsége, hogy a recesszíven öröklődő tulajdonságok megjelenjenek, hanem annak is, hogy allél vesztés történjen. Minél kisebb a populáció, minél nagyobb a beltenyésztettség foka, annál több allél vesztésével lehet számolni. 

Természetesen vannak tenyésztési eljárások, amik ellensúlyozni tudják a beltenyésztés hátrányos hatásait (pl. cseppvér keresztezés). Illetve vannak tenyésztési eljárások, amik lehetővé teszik, hogy beltenyésztéssel felszínre hozott kívánatos tulajdonságot megőrizzünk a beltenyésztés okozta nemkívánatos hatások nélkül (pl. vonal tenyésztés, család tenyésztés)

 

Beltenyésztés előnyei

-A fejlődés alapja a szelekció. Természetes közegben a természetes szelekció, tenyésztés során a mesterséges szelekció. Egy előnyös tulajdonság megjelenése esetén a populáció többi tagja jobban kiszelektálódik. Az előnyös tulajdonságot birtokló egyedek beltenyésztetségi foka növekedni fog, nőni fog a valószínűsége a rokonságban álló egyedek egymással való szaporodására, nőni fog a beltenyésztettség. Minél nagyobb előnyöket jelent az újonnan megjelenő tulajdonság, annál nagyobb beltenyésztettséget fog eredményezni. A mutáció, a természetes szelekció a törzsfejlődés “motorja”, minden új előnyös tulajdonság megjelenésénél a kezdeti generációkban a beltenyésztettségi fok növekedésével jár.

-Beltenyésztéssel felszínre lehet hozni a populációban lappangó előnytelen tulajdonságokat és ezeket ki lehet szelektálni a populációból. 

-Az újonnan megjelenő hasznos tulajdonságokat stabilizálni lehet beltenyésztéssel. Így lehet újonnan megjelenő színeket megtartani a későbbi felszaporításhoz. 

-egyöntetű populációkat lehet létrehozni

-pl  egyforma szép színű nyílméregbékákat, díszhalakat, stb 

-sokak bele sem gondolnak, hogy beltenyésztés alkalmazása nélkül nem lenne olcsó élelem! Nem lennének egyöntetű állományok, nem lehetne a tartást, tenyésztést standardizálni, gépesíteni, stb-stb. Mindazok a technológiák, amik a termelést és a feldolgozást optimalizálni tudják, nem működnének beltenyésztés nélkül. Ez egyformán igaz az állattenyésztésre, és a növénytermesztésre is. 

 

Beltenyésztés nyílméregbéka tartásban

-Nyílméregbéka tenyésztésnél, a nagyon nehezen tartható és a nagyon ritka fajoknál gyakorlatilag elkerülhetetlen a beltenyésztés, mert olyan kicsi a populáció, hogy nagy a valószínűsége a rokonságban álló egyedek pároztatásának. Ilyenkor gyakran a vadonból a terráriumi tartás közé került egyedek száma is nagyon kevés. Sokszor csak 3-5 egyedről beszélhetünk, aki elindította a terráriumi populációt. 

-Tenyészállatok válogatásánál. Válogatott tenyészállatok (akik a legszebbek: szín alkat, stb), a válogatás, mint szelekciós tényező növeli a beltenyészttséget. Különösen igaz ez saját állományból való utánpótlás-nevelésnek. De távoli helyről beszerzett tenyészállat sem garantálja azt, hogy nagy a rokonságbeli távolság. Sokszor látom viszont tőlem származó nyílméregbékát német vagy olasz börzén, vagy holland kereskedőnél, vagy angliai illetve spanyol videón a facebookon… Mindez nem bizonyít mást, hogy a terráriumban tartott populáció méret genetikai értelembe véve igen kicsi. 

-A szép egyedekre van piaci igény. Legtöbbször a változat leírásánál az import cég, illetve a tudós csoport fényképeket is megjelentet. Ilyen fényképnél természetesen a legszebb 1-2 egyedet fotózzák a tudósok, attól függetlenül, hogy milyen változatos az adott természetes populáció (nem fogják a csúnya, kevésbé élénk színű egyedet fényképezni…) Így a legszebb 1-2 egyedről készült fénykép fogja azt a változatot standardizálni. Még általában azt a szívességet is megteszik, hogy az általuk készített legszebb fényképekre hasonlító egyedek képezik az alapját a tenyésztett populációnak. Az első, második generációkat általában be is lehet szerezni, ezek már sokszor eltérnek a standardizált fényképektől. Mivel a genetikájuk legtöbbször változatos, és jórészt a természetes populációt tükrözi. A születendő egyedek is a természetes populációt fogják tükrözni. Fognak születni nem elég élénk színű, egyáltalán nem olyan mintájú egyedek, mint amik a standard fotókon meg lettek adva. Habár ez a természetes populációt tükrözi, a vásárlóknak mégsem ez kell, hanem az a standard, amit fényképen látni. Így a tenyésztő gyakorlatilag bele van kényszerítve, hogy megpróbáljon olyan egyedeket kitenyészteni, mint ami a standard. A legkézenfekvőbb módszere erre a szelekció, és mint azt már áttárgyaltuk, ez a beltenyésztettségi fok növekedésével jár. A tenyésztés fő célja ebben az esetben az allél vesztés, hogy megszabaduljon a populáció azoktól az alléloktól amik eltérnek a standardnak megadott képtől.

Gyakorlatban: Ha egy nyílméregbékának a színe eltér a standardban megadottól, annak alapvetően két oka lehet.

1-  A természetes populációtól kicsi a távolsága (1-5 generáció) és az adott egyed egy olyan színt mutat, ami a természetben is előfordul, azon az elterjedési területen, ahonnan az ősei származnak (habár nem ezt a színt adták meg, a változat standardjának)

2- Egész egyszerűen, egy változatok közötti hibridről van szó.

A tenyésztőknek ez egy jellemzően nagy problémája:

1- Megvásárolják csillagászati összegekért természetből származó, első-második generációs tenyésztett állatokat, tovább tenyésztik, és a születendő egyedek standardnak megadott kritériumoknak nem felelnek meg.

2- megvásárolnak egy nagyon szép egyedet tenyésztési céllal, aztán az utódoknál, egy másik változatra jellemző színek is előbukkannak. 

Az 1- es és a 2- es esetnek is ugyan az a végeredménye, hogy melyikről van szó az gyakorlatilag mindegy. Az ilyen békákat a tenyésztő kénytelen nagy kedvezményekkel értékesíteni, még akkor is, ha tudja, hogy az 1- esetről van szó, és valójában egy természetes populációhoz közeli biológiai értelemben nagy genetikai értékű állatot kótyavetyél el.

A beltenyésztés nem csak a standardizálásra ad lehetőséget, hanem arra is, hogy a káros lappangó tulajdonságokat kiszelektáljuk.

 

Itt a lényeg:

Többen nyílméregbéka vásárlásnál, tudatlanul, illetve áltudományosan tartanak a beltenyésztéses leromlástól: “nehogy testvérek legyenek”. És elmennek a börzén egy másik asztalhoz, illetve a világ másik végébe, holott egyáltalán nem biztos, hogy nem testvéreket, rokonokat fognak így is vásárolni (különösen ha egy ritka fajról van szó). A tapasztalat az, hogy a nyílméregbéka tartásnál, tenyésztésnél a sikertelenségnek az oka legritkábban a beltenyésztéses leromlás. Ha százalékosan kéne meghatároznom, akkor azt mondanám kb fél százalékban ez az oka a kudarcnak. A kudarcok oka a nem megfelelő szállítás, tartás, nevelés, odafigyelés… Persze ezeket önmagunknak bevallani sokkal nehezebb, mint azt mondani, “túl van tenyésztve”, “biztos testvérek, azért nem sikerül”….

Az, hogy csak több generáción keresztüli testvérek egymással való párosításánál jelentkezik beltenyésztéses leromlás, annak az az oka, hogy a legtöbb tulajdonságot nem csak egyetlen génpár határoz meg, hanem több. Mindemellett a recesszíven öröklődő tulajdonságok nagy része sem hibát rejt, hanem csak egy másik variánst. 

Ha valaki mégis a sikertelenség ezen okának elkerülését tartja kihagyhatatlan szempontnak, akkor azt javasolnám, hogy olyan békákat válasszon, amiknek a mintázata alapvetően eltérő, esetleg színárnyalatbeli különbségek is vannak köztük. Habár ezzel sem garantált, hogy nem lesznek testvérek, de ha ilyen eltérések vannak közöttük, akkor a genetikai variabilitásukban bőségesen lesz annyi eltérés, hogy nem kell tartani a beltenyésztéses leromlástól a soron következő generációban. 

 

Írta: Bujdosó Áron

2017.09.24.